Nem engedhetjük meg, hogy a jövőt csak az emberiség fele tervezze!
Szalóczy Nóra a Theia Labs nevű, AI-alapú orvostechnológia cég társalapítója, és egészségügyi adattudósként, AI-szakértőként, illetve tanácsadóként is dolgozik, emellett pedig rengeteget oktat. Az AI területén Magyarország 15 legfontosabb női szereplője között tartják számom, amit óriási megtiszteltetésnek tart. Bár a gimnáziumban nem volt kifejezetten mintadiák, élete későbbi szakaszában többször kapott olyan támogatást, melynek köszönhetően megtalálta a helyét a tudományos világban.
Nóri útravalója így szól:
„A jövőt nem megjósolni, hanem alakítani kell. Nem kell megvárnunk, hogy valaki eldöntse, hogy mik vagy kik lehetünk – mi magunk vagyunk a változás első lépései.”
Mit jelent pontosan, hogy valaki AI-szakértő?
A munkám lényege, hogy az egészségügyi adatokból kiindulva valódi tudást építsünk és jobb döntéseket hozzunk. Olyan kérdésekkel foglalkozunk, mint hogy miből lehet előre jelezni egy betegség kockázatát, hogyan lehet egy folyamatot biztonságosabbá tenni, vagy hogy hogyan tud egy mesterséges intelligencián alapuló rendszer segíteni az orvosoknak és a betegeknek.
A napjaim egyszerre szólnak elemzésről, gondolkodásról és megértésről. Van, hogy adatokkal dolgozom, modelleket vizsgálok, vagy új AI-megoldásokat tervezek, máskor klinikusokkal és szakemberekkel beszélgetek, hogy megértsem, mire van igazán szükségük, de olyan is van, hogy napokig csak kutatok csöndben, egyedül. Mivel sokat oktatok, gyakran állok olyan fiatalok és felnőttek előtt, akik még most ismerkednek ezzel a világgal – ez mindig inspiráló.
AI-generált kép rólam, just for fun 🙂
Nagyon változatos ez a szakma, egyszerre zárt és nyílt, hiszen sokat kell egyedül, elmélyülten dolgozni, másfelől viszont sokszor kell „szerepelni” is, ez a két dolog pedig teljesen más mentalitást és mindsetet kíván. Úgy képzeljétek el, hogy van, hogy egy hétig alul mackóban ülök itthon felül blúzban, ha meeting van, a következő héten pedig minden nap szépen felöltözve tanítok vagy valamilyen konferencián beszélek.
Mi az, ami ezek közül a tevékenységek közül a leginkább inspirál?
Amikor látom, hogy a mesterséges intelligencia nem önmagáért, hanem emberekért kezd működni. Az inspirál, amikor egy bonyolult, sokszereplős problémát úgy tudok szétszedni és újra összerakni, hogy abból egy tényleges megoldás születik. Valami, ami egy szakembernek időt ad vissza, egy betegnek nagyobb biztonságot jelent, vagy egy szervezetnek tisztább döntési helyzetet teremt. Ilyen téren az oktatás kiemelt helyet foglal el a szívemben, mert nem csak tudást ad, hanem önbizalmat is. Megmutatja, hogy a mérnöki vagy kutatói gondolkodás nem születési adottság, hanem fejleszthető készség. A lányok nagyon sokszor nem azért maradnak távol a technológiai területektől, mert nincs hozzá tehetségük, hanem mert nincs elég visszajelzés arról, hogy amit tudnak: érték, és helye van ebben a világban.
Nagyon szeretem azt a folyamatot is, amikor a kutatási eredmények, az adatelemzés és a humán megértés egyszerre vannak jelen. Amikor a technológia mellett ott a pszichológia, a klinikai tapasztalat, az emberi sorsok és történetek. Engem az hajt, hogy az AI ne rideg eszköz legyen, hanem olyan partner, amely képes tehermentesíteni és támogatni. Ez a fajta kreatív építkezés és felelősségtudatos innováció adja a szakmám erejét és szépségét.
Hogyan döntötted el, hogy ezzel fogsz foglalkozni?
A pályaválasztásom inkább sok apró véletlenen múlt, mint hogy egy előre megírt forgatókönyve lett volna. Mindig az egészségügy vonzott, először az orvosi pálya tűnt egyértelműnek, később a pszichológia. Úgy éreztem, hogy a legnagyobb értéket ott tudom teremteni, ahol emberek állnak a középpontban. Aztán az élet máshogy alakult, végül szociológus lettem, és ez teljesen új perspektívát nyitott meg előttem. Ott értettem meg igazán, hogy kutatóként nem kell választanom: bármit lehet vizsgálni, amit fontosnak érzek, és nekem ez az egészségügy maradt. A szociológia megtanította, hogy a rendszer egészét kell látni, a mintákat, az okokat, a következményeket. Hogy az egészségügyi jelenségek mögött társadalmi folyamatok, egyenlőtlenségek, döntések, attitűdök állnak. Ez a felismerés nekem nagyon felszabadító volt. Rájöttem, hogy nem feltétlenül a fehér köpenyben tudok hozzájárulni az egészséghez, hanem azzal is, hogy értem a mögötte lévő rendszereket, és képes vagyok elemezni, modellezni, mérni. Ehhez hozzájárult az is, hogy több oktatóm valódi mentor szerepet töltött be az egyetemi éveim alatt. Olyan emberek voltak, akik látták bennem a kutatói szemléletet, és biztosítottak arról, hogy jó úton haladok. Nem csak tanítottak, hanem teret adtak a kíváncsiságnak, a kérdéseknek, a vitának. Ez óriási hatással volt rám. Megtanultam, hogy a kutatói pálya nem csak szakma, hanem gondolkodásmód, és ebbe a gondolkodásmódba az egészségügyi érdeklődésem tökéletesen belefér.
Kitől kaptál segítséget a pályaválasztás során?
Anyukám volt az, aki igazán támogatott. A 90-es évek elején vett nekem egy számítógépet, ami akkoriban hatalmas dolog volt! Ennek köszönhetően tanultam meg angolul az interneten, illetve egyáltalán számítógépet használni (akkoriban még nem volt elterjedt, én öregebb vagyok, mint a Google:)). Végigkísérte a gimnáziumi éveimet, még akkor is, amikor nem volt könnyű. Később az egyetemi oktatóim játszottak nagy szerepet, mert ők mutatták meg, hogy a kutatásban tényleg megtalálhatom a helyem. Később a férjem is fontos támasz lett: realistán, józanul segít mérlegelni a döntéseimet és stabil hátteret ad ahhoz, hogy magabiztosan haladjak tovább a saját utamon.
Milyen kihívásokkal találkoztál ezen az úton, és mit kezdtél velük?
Az első komolyabb kihívásokkal az oktatási rendszerben találkoztam, főleg középiskolában. Őszintén, nem voltam mintadiák, és sokszor éreztem azt, hogy nem bíznak bennem vagy nem látnak bennem hosszútávú potenciált. Ezek az élmények nagyon mélyen megmaradtak.
Az egyetemen aztán minden pozitív irányba fordult: ott már voltak oktatóim, akik valódi támaszt jelentettek, és megmutatták, hogy érdemes ezen az úton továbbmenni. A munkaerőpiacon újfajta kihívásokkal szembesültem. Egy férfiasabb szakmában sokáig „kislánynak” láttak, akinek nem biztos, hogy kezet nyújtanak, vagy akiről nem feltételezik elsőre, hogy szakmailag helytáll. Volt, hogy előre elkönyveltek, volt, hogy alábecsültek. Ezeket ma már egészen másként kezelem: ha nem nyújtanak kezet, akkor én teszem meg az első lépést. Ha nem mutatnak be, akkor bemutatkozom. Már tudom, hogy mit viszek magammal szakmailag, és azt is, hogy ezt nem veheti el tőlem senki. Persze hazudnék, ha azt mondanám, hogy mindig minden lepereg rólam. Néha nagyon nehéz nem magamra venni, és ilyen helyzetekben elő is jön az a régi érzés, az előre bekódolt „kislány”, aki fél a bántástól. De ezek a pillanatok mindig emlékeztetnek arra, hogy éppen ezért fontos, hogy lányok és nők is jelen legyenek ezen a pályán, mert a terep akkor változik, ha mi is alakítjuk.
Miért tartod fontosnak, hogy több lány legyen a mérnöki, kutatói és informatikai területeken?
Nem engedhetjük meg, hogy a jövőt csak az emberiség fele tervezze. Ha a mérnöki és technológiai döntések mögött nem jelenik meg a női tapasztalat, az a végeredményben is érződik. Olyan rendszereket kapunk, amelyeket nem mindenkire optimalizálnak, lesznek olyan kutatási kérdések, amelyeket nem teszünk fel, és olyan problémák maradnak körülöttünk, amelyek a nők számára valósak, mégis alulreprezentáltak maradnak.
A saját tapasztalatom az, hogy a női gondolkodásmód erősíti a kontextusérzékenységet és a rendszerben való látást. Ezeken a területeken óriási érték, ha valaki nemcsak az algoritmust látja, hanem az embert is mögötte. Az egészségügyben például egyértelműen látszik, hogy ahol több nő van a kutatói és fejlesztői oldalon, ott hamarabb észreveszik a nemi torzításokat és érzékenyebbek a való élet helyzeteire. Számomra tehát ez nem csak esélyegyenlőségi, hanem minőségi kérdés is. A technológia jobb lesz, ha több nő formálja. A társadalmi hatások kiegyensúlyozottabbak lesznek, ha több nő ül az asztalnál, és a munkakultúra is egészségesebb, ha nem egyetlen gondolkodási minta dominál. A lányoknak szükségük van arra az üzenetre, hogy ebben a térben helyük van és nem azért, mert „divat” nőket bevonni, hanem mert a világ működése így lesz teljesebb és igazságosabb. Én ezt a szakmai felelősség részeként látom: az innováció akkor hiteles, ha mindenki számára készül, nem csak a többség számára.
Mi az a legfontosabb tanács, amit egy fiatal lánynak adnál, aki hasonló pályára készül?
Egyáltalán nem biztos, hogy úgy alakul az út, ahogy eltervezted, de ez rendben van. Nem az számít, milyen gyorsan haladsz, hanem hogy építed az irányt, és abba az irányba teszed meg a következő lépést, ahova igazán szeretnél eljutni. Lesznek elágazások, amik elsőre félelmetesek, lesznek helyzetek, amikor elcsúszol vagy beütöd magad. De minden ilyen alkalom után tapasztaltabban állsz fel, és pontosabban fogod látni, mi az, ami valóban a tiéd ebből a pályából.
Mit jelent számodra a Lányok Napja?
A Lányok Napja egy olyan kezdeményezés, ami valódi ajtókat nyit. Lehetőséget ad arra, hogy a lányok testközelből lássák: a mérnöki, kutatói vagy informatikai pálya nem valami távoli, elvont világ, hanem olyan terep, ahol ők is helyet követelhetnek maguknak. Ez a nap arról szól, hogy lebontsuk a láthatatlan korlátokat, és megmutassuk, hogy a tehetség nem nemhez kötött – mindezt őszintén, példákkal alátámasztva.