Budapesti Lányok Napja szakmai kirándulás

Idén 2017. április 27-én rendezték meg a Lányok Napja országos rendezvényt, amelynek alapvető célja, hogy a – főként – középiskolás diákok beletekintést nyerjenek egy-egy nagyobb vállalat mindennapjaiba, megismerjék a nők munkavállalási lehetőségeit és a velük szemben támasztott követelményeket, valamint azt, milyen előnyökkel jár az, hogy nőként szállnak harcba egy munkahelyi pozícióért.

Iskolánkból, a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Rudas Közgazdasági Szakgimnáziumából és Kollégiumából idén közel harminc lány vett részt az Ericsson Magyarország Kft. és a Google által szervezett Lányok Napja rendezvényen. Az egyes helyszíneken a játékos ismerkedést segítő és csapatépítő feladatok mellett szakmai programokon is részt vehettek növendékeink: megismerhették e nagyvállalatok munkavállalási elképzeléseit, és tájékozódhattak a bekerüléshez szükséges készségekről, képességekről, ismeretekről is.

Az egész napos rendezvényeken nem csupán rudasos tanulók vettek részt: a csoportos budapesti utazásra elkísérték az iskolánk növendékeit a Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium diáklányai is.