Fogadóhelyeink számos jó példával járnak elöl, hiszen azon felül, hogy tárt karokkal várnak titeket, már most is dolgozik náluk sok olyan nő, aki akár példakép is lehet. Interjú-sorozatunkban őket igyekszünk bemutatni: bátrak és kreatívak, ráadásul szívesen mesélnek is, hiszen ahányan vannak, annyiféle utat jártak be, mire kikötöttek saját STEM-területükön.
Mivel foglalkozol? Mivel foglalkozik a vállalat, ahol dolgozol?
A memoQ-nál dolgozom, szoftverfejlesztő vagyok. Fordítóknak és fordítással foglalkozó cégeknek készítünk olyan szoftvereket, amelyekkel sokkal gyorsabban és könnyebben dolgozhatnak.
Mit csinálsz nap, mint nap? Mi a legizgalmasabb kihívás a munkádban?
Sokat gondolkodom, hogy megoldjam az éppen aktuális problémát, ami nagyon sokféle lehet. Lehet technikai vagy kreatív, de a legjobban azokat szeretem, amelyek nyelvhez kötődnek, pl. hogyan kezelik az egyes országokban a számokat, vagy hogyan használják a kötőjeleket stb. A programozáson kívül vannak egészen más feladataim is, pl. konferencián előadást tartani, vagy a kollégáknak karácsonyi vacsorát szervezni, de a programozással töltöm a legtöbb időt.
Mikor, hogyan döntötted el, hogy mi leszel?
Őszintén meg kell mondanom, hogy ezt teljes egészében a sors vagy a körülmények döntötték el, mert amikor egyetemet kellett választani, semmi mást nem szerettem volna, mint angolt tanulni. Úgy képzeltem, hogy vár a csillogó jövő, és diplomata leszek. Ezen kívül nem igazán tudtam, mit lehet dolgozni egy angol szak után. A biztonság kedvéért azért bejelöltem az informatika tanári szakot is, hátha az angolra nem vesznek fel, de végül mindkettőre felvettek, és mindkettőt megcsináltam. Később pedig mindig úgy hozták a lehetőségek, hogy az informatika felé mentem.
Kaptál segítséget a pályaválasztáskor? Honnan?
Abból, ahogy alakult a pályám, látszik, hogy nem igazán. Nem igazán tudtuk, milyen pályák vannak, mihez mit érdemes tanulni, vagy hogy milyen az egyetem.
Miért tartod fontosnak, hogy több lány legyen a mérnöki, kutatói és informatikai területeken?
Alapvetően ezt önmagában nem tartom fontosnak. Azt tartom fontosnak, hogy mindenki olyan munkát végezhessen, amit szeret és hozzá illik, mert ahhoz túl sok időt kell eltöltenünk munkával, hogy mindig csak a végét várjuk. Persze lehet elvi okokat találni, és elképzelhető, hogy jobban elfogadnák a nőket ezeken a területeken, vagy csökkentené a sztereotípiákat, ha többen lennénk. De az elfogadás és tisztelet kivívása talán inkább abban rejlik, hogy ne próbáljunk tőlünk idegen személyiséget felvenni csak az érvényesülés kedvéért. Csak az arányok miatt szerintem kényszeríteni nem szabad senkit.
Mi lesz a legizgalmasabb program, amivel készül a vállalatod/intézményed a Lányok Napjára?
Szerintem az lesz a legérdekesebb, hogy beszélgethetünk egymással. Én is nagyon kíváncsi vagyok a mostani tizenévesekre, ők pedig valódi helyzetben láthatnak különböző szerepeket.
Mit vársz a programban való részvételtől?
Mindkét oldal többet fog tudni a másikról, a motivációjukról, az élethelyzetekről, az érdeklődési körükről, és ez remélhetőleg segíteni fog nekünk és nekik is a későbbi döntésekben. És egyszerűen csak érdekes megismerni más embereket, főleg más generációkat.